2016. március 29., kedd

Rakott medvehagyma

A legutóbbi medvehagymás spagetti sikerén felbuzdulva gyorsan bele is vetettem magam a folytatásba! Maradt az egyszerű de nagyszerű vonal, ezúttal a rakott ételek világába vontam be ezt a csodás alapanyagot.


Két csokor medvehagymát vettem, alaposan megmostam, majd csíkokra vágtam, a hosszabb szárakat pedig levágtam/letéptem, de semmiképp sem ajánlom, hogy bárki is kihagyja az összeállításból, csupán a könnyebb kezelhetőség miatt különítettem el a levelektől! Mivel a koncepció az volt, hogy egyik fele alulra, a másik felülre kerül, így én már eleve két külön tálba gyűjtöttem a felvágott medvehagyma csokrokat. Felolvasztottam egy evőkanálnyi sült sertészsírt, majd 65dkg darált sertéshúst addig kevergettem, pirítottam, amíg jó szemcsésre el nem különölt az egész, ez kb. 7 perc volt nekem. Egy tk ételízesítővel, jó sok frissen őrölt tarkaborssal és római köménnyel, valamint egy tk őrölt gyömbérrel fűszereztem. Közben megfőztem egy zacskó (125g) rizst, amit aztán belekevertem a darálthúsos alapba.


Ezután besamel mártást készítettem a következőképpen: némi olajon barnulásig pirítottam 3ek lisztet, majd felöntöttem 3dl tejjel, simára kevertem. Sóztam és egy negyed szerecsendiót is reszeltem bele. Egy kivajazott tepsibe elegyengettem a medvehagyma felét, amire 10dkg reszelt trappista sajtot szórtam majd elegyengettem rajta a rizses húst. Jöhetett a maradék medvehagyma, majd a mártás, végül pedig a maradék 10dkg sajt. 175 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre, pirulásig sütöttem. Előzetesen egész szép kis rakás állt össze a tepsiben, de a sütés közben kissé összesett a medvehagyma, így kicsit lapos lett a kész mű, amit végül 20 perc pihentetés után csak négy részbe vágtam, így jó kiadós nagy kockák születtek.





Illatra és ízre is egészen kivételes, rendkívül pikáns egytálétel született. Aki gondolja, még egy kis tejföllel is meg lehet bolondítani az egészet. (4 adag)




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése