2016. március 31., csütörtök

Burger Mustra #90 - Burger & Love, Budapest

A Burger & Love egy nagyon pozitív első benyomást tett rám a tavalyi Hamburger Day-en, ahol egyből nagy favorittá váltak és mindenképp le akartam csekkolni őket normál körülmények között is, amire az eredetileg tervezettnél ugyan jóval többet kellett várni, de végre sikerült útba ejtenem az Október 6. utcát nemrégiben.

2016. március 29., kedd

Rakott medvehagyma

A legutóbbi medvehagymás spagetti sikerén felbuzdulva gyorsan bele is vetettem magam a folytatásba! Maradt az egyszerű de nagyszerű vonal, ezúttal a rakott ételek világába vontam be ezt a csodás alapanyagot.

2016. március 26., szombat

Burger Mustra #89 - Ahoj CSEHó Food, Budapest

Pár hónappal ezelőtt figyeltem fel erre a Wesselényi utca körúthoz közeli részén található helyre, ahol akkor még egy táblára krétával volt kiírva, hogy cseh söröző és még hamburger is kapható! Időközben kapott egy pofásabb reklámtáblát is az Ahoj CSEHó, és nekem is sikerült egy látogatást beiktatnom, miközben a leghalványabb elképzelésem se volt, hogy mire számítsak, de a Cech In-ben tett látogatásom óta tudom jól, hogy bármikor érhetnek rendkívül kellemes meglepetések.

2016. március 24., csütörtök

Burger Mustra #88 - Pesti Burger és Bár, Budapest

Lassan, de biztosan fogynak a listámról a régi elmaradások/kiszemeltek, hiszen elég tudatosan próbálom útba ejteni azokat a burgerezőket, amik eddig valamilyen okból kimaradtak, viszont már régóta szemezek velük. Ilyen a Pesti Burger is, amiről nem csak sok jót olvastam, de több ismerősöm is ajánlotta már, hogy mindenképp ki kell próbálnom, ráadásul alig van olyan toplista, amire ne férne fel, úgyhogy hatványozottan nagy izgalommal és elvárásokkal indultam útnak!

2016. március 22., kedd

Medvehagymás spagetti

Ismét itt a medvehagyma szezonja, én pedig úgy voltam vele, hogy itt az ideje újra próbálkozni. Tavaly a krémlevesnél megakadt a történet, de most nem kizárt, hogy több étellel is próbálkozok majd. Ahogy anno a levesnél, úgy most itt is maradt az egyszerűség elve, azt viszont már itt az elején elárulhatom, hogy a végeredmény viszont meghozta azt a bizonyos pluszt, amire mindig vágytam a medvehagymával kapcsolatban.

2016. március 20., vasárnap

Burger Mustra #87 - Bölcső Bar & Food, Budapest

A Móricz Zsigmond körtér közelében található Bölcső szintén egy régi kiszemelt volt már és elég sok toplista állandó szereplője, szóval előzetesen elég magasra lett helyezve az a bizonyos léc. Előzetes informálódásomnak köszönhetően tudtam jól, hogy a remekbe szabott burgerek mellett bizony igen széles kézműves sörválaszték is van náluk, szóval nagyon jó előjelekkel vágtam neki Újbudának.

2016. március 18., péntek

Kolbászos pite

Első pitém egy kelbimbós pite volt néhány hónappal ezelőtt és olyan jól sikerült, hogy megfogadtam, ennek bizony nem lehet itt még vége, hiszen lényegében a variációk száma végtelen. Nemrégiben vettem is egy rendes tortaformát (27x27x3.6cm), úgyhogy itt volt az ideje, hogy felavassam!

2016. március 15., kedd

A Bamba Marha márciusi ajánlata: Zuzu Burger

A januári spéci ajánlat, a Sloppy Joe nagy kedvencem volt, ami után a fánkos őrület, a Luther Burger sajnos kimaradt februárban, pedig tényleg kíváncsi lettem volna rá. Most pedig itt a március, közeledik a Húsvét, így aztán adta magát, hogy egy ehhez illő havi specialitással rukkoljon elő a Bamba Marha, nekem pedig ezúttal sikerült időt szakítanom egy kis kitérőre az Andrássy úton, hogy megkóstoljam mit is tud ez a Zuzu névre keresztelt összeállítás.

2016. március 13., vasárnap

A nagy grillkolbász és hot dog mustra

Tagadhatatlan tény, hogy a grillkolbász most a legújabb nagy őrület gasztro fronton a fővárosban és az igazat megvallva hiába voltak felírva a listámra, de még egyik neves helyre se jutottam el korábban, pedig sokat hallottam, olvastam már a legtöbb ezen a vonalon mozgó egységről. A végső lökést a legutóbbi TV-s szereplésem adta meg, hiszen a műsor apropójaként az Arany János utcai metrómegállónál található lángosozó és a Töltő is bemutatásra került, én pedig elhatároztam, hogy belefogok egy igazi nagy, átfogó tesztkörútba! Ugye békéscsabai lévén én elég szigorú kolbászkritikus vagyok, de mivel teljesen felesleges egy grillkolbászt egy szinten kezelni egy házi csabai sülttel,  ebben az esetben elengedtem ezt a fajta összehasonlítgatást, és a kitűzött cél az volt, hogy lehetőleg sertés grillkolbász legyen valamilyen kiflibe töltve, így ne is keressetek klasszikus kolbászozót ebben az írásban. A grillkolbászok mellett végül két virslivel dolgozó egység is bekerült a szórásba, az egyiket már nagyon régóta ki akartam próbálni, a másik pedig egy régi kedvenc helyem, így úgy voltam bele, ennyi még belefér. Az írás a tesztek sorrendjében olvasható, nem minőségi sorrendben.

2016. március 11., péntek

Burger Mustra #86 - Epic Burger, Budapest

A Corvin sétányon található Epic Burger tavaly nyáron kezdte meg működését, én pedig épp eleget hallottam, olvastam már róluk ahhoz, hogy előrevegyem a sorban és leteszteljem végre magam is a helyet. Arról nem is beszélve, hogy önmagát a "Budapest legjobb hamburgere" címkével ellátni azért nem kis magabiztosságra vall...

2016. március 9., szerda

Tojásos-juhtúrós tészta

Folytatom tovább a hogyan dobjuk fel a már unalomig ismert ételeket című sorozatot, hiszen ismét egy mondhatni igen egyszerű, de mégis nagyszerű recept, a túrós tészta egy kicsit továbbfejlesztett változata került terítékre. A végeredmény pedig nem csak nagyon finom, de rendkívül laktató is lett. Ha unod a sima túrós tésztát, akkor ezt mindenképp ki kell próbálnod!

2016. március 7., hétfő

Burger Mustra #85 - Buddies Burger, Budapest

A Kálvin tér közelében, a Kecskeméti és Magyar utca találkozásánál található Buddies szintén a listámon figyelt már egy ideje és többször, több helyen is belefutottam a névbe korábban, legyen az egy róluk szóló cikk, vagy valamilyen reklám. Egy vasárnapi könnyű ebéd apropóján tértem be kis egységükbe, ami leginkább egy klasszik büfére hasonlít. A belső design mondhatni elég minimalista, talán egy picit lehetne még dolgozni rajta, de igazság szerint ez legyen a legnagyobb gond, úgy voltam vele...

2016. március 4., péntek

Burger Mustra #84 - HamBika-BurgerPoint, Budapest

Az Óbudán, a Raktár utcai buszmegálló közelében található HamBika-BurgerPoint-tal már körülbelül a két évvel ezelőtti nyitás óta folyamatosan szemeztem. Mondjuk én ritkábban járok busszal ezen a vonalon, inkább HÉVezni szoktam, amikor meg busszal voltam, akkor vagy zárva voltak, vagy éppen nekem nem volt alkalmas a dolog. Viszont már tényleg nagyon kíváncsi voltam, mivel se ismerőstől nem hallottam még semmit, se kritikát nem olvastam még sehol, szóval el is határoztam, hogy egy jó kis szombat esti buli előtt itt fogok megágyazni a gyomornak!

2016. március 2., szerda

Zöldborsókrémleves

Szép lassan már az összes létező zöldségből csináltam krémlevest, de azért még persze van néhány versenyző a listámon, ilyen volt például a zöldborsó is. Rögtön az elején le is lövöm a poént, hogy szerintem ennek a cikknek a megírása több időt fog igénybe venni, mint a leves elkészítése, hiszen ez már tényleg a pofátlanság netovábbja, ami az egyszerűséget és a gyorsaságot illeti, haha.