2016. január 11., hétfő

A Bamba Marha januári ajánlata: Sloppy Joe

Az Andrássy út / körút sarkán található Bamba Marhát ma már nem hiszem hogy különösebben be kéne mutatni a burgerek iránt fogékony kedves közönségnek, hiszen augusztusi nyitásuk óta fáradhatatlanul teszik a dolgukat, erőteljes netes jelenlétük mellett spéci ajánlatokkal is bombázzák a nagyérdeműt időről időre, miközben lassan de biztos egyre több listára is felkúsztak már, mint kihagyhatatlan burgerező. A nyitás után nem sokkal én is teszteltem a helyet és már akkor is tervbe volt véve egy majdani visszatérés, amihez végül a januári spéci ajánlatuk, a Sloppy Joe hozta meg visszautasíthatatlanul a kedvemet.


A Sloppy Joe egyből ismerősen csengett nekem még évekkel ezelőttről, hiszen anno a Varietében (azóta Sophie & Ben néven működik a hely) lehetett kapni szintén idény jelleggel, de annak idején sajna lemaradtam róla. Úgyhogy duplán fel voltam spanolva ez alkalommal és tényleg nagyon kíváncsi voltam egyrészt, hogy milyen lesz maga a burger, másrészt pedig hogy a nyári vendégeskedésem óta vajon merre mozdult el a Bamba...



Látogatásomhoz ismét összeállt a nagy csapat, azaz a Mit Ettem Ma oldalától Marcival kiegészülve, együtt tértünk vissza a BurgerBlogos Jancsa Jani által megálmodott kreációk otthonába. Vasárnap kora délután érkeztünk és elég kellemesnek mondható forgalom volt a helyen, de még szerencsére pont találtunk magunknak ülőhelyet a nagy asztal végében. A burgerhez spéci Bamba Fries krumplit kértünk mindketten, szósznak pedig a kínálatból számomra egyik leginkább kiemelkedőt, a füstös chipotlét kértem. A várakozási időt pedig egyik kedvenc kézműves sörömmel, a Távoli Galaxis kortyolgatásával töltöttem el.

A burgerek kb. 10 perccel a rendelés leadását követően meg is érkeztek, az első szemmel látható változás pedig a kezdetekhez képest, hogy a régi papírtálcák le lettek cserélve vágódeszkára. Ránézésre igencsak impozáns a burger és a krumpli is nagyon jól mutatott. Jó alapos fotózást követően pedig alig vártam már, hogy végre belekóstolhassak a Sloppy Joe-ba, mivel igencsak éhesen érkeztem.

Az összeállítás egyébként nincs túlbonyolítva. Alul káposztasaláta pihen, erre kerül a 14 dekás húspogácsa ami egy jó kis adag marharaguval lett nyakon öntve, minderre szépen ráolvadva a gouda sajt, végezetül pedig még rántott hagymakarikák is kerültek a szendvicsbe. Na de nézzük akkor szépen egyesével! A zsemle határozottan előnyére változott, sokkal könnyedebb lett és nagyon jól, a lehető legoptimálisabbra lett megpirítva. A kápisaláta is jól működik és tudom, hogy egy ilyen helyen ez alap, de nagyon örvendetes, hogy nem hidegen lett csak úgy bele... rakva. A hús szintén baromi nagy fejlődésen esett át, és a leginkább dicséretre méltó momentuma az egésznek, hogy a lehető legtökéletesebben, leggyönyörűbben sikerült elérni a mediumra sütést. Mondjuk ez már inkább picit a medium rare irányába tart, de ez valami tanítani valóan tökéletesre sikeredett. Nem tudom, hogy ez csak nekünk szólt vajon, mert azért azt furcsállnám, ha alapból kérdés nélkül mindenkinek ilyenre csinálnák, de velünk nagyon jó lóra tettek ezzel a lépéssel.


A ragu megint csak pompa, nagyon jó erőteljesen paradicsomos az egész, kiválóan harmonizál a húspogácsával, igazi húsfieszta ez a burger! Azért valamivel több sajtot még elbírt volna az összeállítás, de egyébként tényleg semmi negatívumot nem tudnék felhozni. A hagymakarikák is kiválóan tették a dolgukat. Mindezért pedig 1990 forintot kérnek el, ami ebben a kategóriában egy teljesen korrekt ár és tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy tegyen vele egy próbát, hiszen ez a hambi csak ebben a hónapban lesz elérhető!


A krumpli is egy remek választásnak bizonyult, mindenképp csak ajánlani tudom, mondjuk nekem az alap hasábbal se volt problémám múltkor, de azért ez tényleg jobban teljesít. Kicsit engem is meglepett, de egyébként teljesen jóllaktam ezzel a menüvel, pedig tényleg komoly éhség gyötört érkezésünkkor. Még mielőtt betértünk volna mondtam is Marcinak, hogy ha már itt vagyunk, én ugyan el nem megyek anélkül, hogy ne próbáljam ki ezt a legendás baconbe göngyölt rántott oreot, úgyhogy a végén még megkoronáztuk kései ebédünket egy-egy darabbal. Én ugye nem vagyok egy nagy édesség rajongó, de mondjuk nagyon szeretem az ilyen fura párosításokat, mint például az édes/sós, és ez ebben az esetben is remekül működik. Értelemszerűen meleg, inkább forró az egész, az oreo remekül meg van picit olvadva, picit krémes jellegű a dolog, amihez a bacon és a juharszirup öntet egy már-már olyan zavarba ejtő élményt nyújt, hogy erre megint csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek ki kell legalább egyszer próbálnia ezt a Bamba Zsetont!


Bíztam benne, hogy egy pozitív élménnyel fogok gazdagodni, de végül minden előzetes várakozásomat sikerült felülmúlni. Ugyan a legutóbbi látogatásomkor is összességében pozitív volt az élmény, de valahogy mégsem váltam instant Bamba rajongóvá, de most azt kell mondanom, hogy bizony nagyon durván meg lettem győzve és tényleg hatalmas pacsi az összes fejlődésért és a pozitív változásokért. Csak így tovább!

Marci cikkét itt olvashatjátok a Mit Ettem Ma oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése