2015. december 22., kedd

Velős pirítós az óbudai Flottban!

Még októberben jártam első ízben az óbudai Flottban és az akkori burgerezésről írt értekezésem végén meg is említettem, hogy egy jó velős pirítósra lehet visszatérnék majd a közeljövőben. Mintha ezt meghallotta volna a vezetőség, hiszen alig pár hétre rá már bele is futottam egy újabb Bónusz Brigád ajánlatba, miszerint 1900 helyett 1090 forintos áron lehet hozzájutni egy két főre szóló pirítós menühöz. Több se kellett nekem, lecsaptam az ajánlatra és egy arra alkalmas napon le is teszteltem másodmagammal, hogy mit tud a hely velős pirítós fronton.


Nem mondom, hogy túl nagy tapasztalatom lenne a témakörben, de az tény, hogy egyébként szeretem a velőt, leginkább rántva ettem eddig, ami egyébként isteni, de pirítósként már nem is emlékszem mikor volt hozzá szerencsém utoljára... Ezúttal bent foglaltunk helyet, a rendelés leadását követően pedig valamivel több, mint 10 perc után meg is érkeztek a művek. A tálalás igencsak ízlésesre sikeredett és igazából az sem volt zavaró, hogy a behirdetett nagy szelet helyett inkább egy kisebb és egy nagyobb szelet felezett kenyér kapott helyet a tányéron némi kis zöldség körettel megtámogatva a kompozíciót.

Igazából túl sokat nem tudok és nem is akarok ezen szakmaizni, egész egyszerűen hibátlan volt az egész. Nagyon jó érzékkel fűszerezett, kiváló állagú velő került felhalmozásra minden egyes kenyérszeletre és még laktatónak is mondanám az adagot. Noha a kiszolgálás maga néha kicsit burleszk jeleneteket megszégyenítő módon zajlott, de ha minden igaz, a hölgy első napja volt ez, és mivel az étel maga egyébként hibátlan volt, ezért nem szívesen szólnék egy rossz szót sem. Nem tudom, hogy itt Pesten amúgy mennyire pörög máshol a velős pirítós mint olyan, gyanúm szerint azért nincs minden bokorban, szóval én bátran ajánlom mindenkinek, hogy tegyen egy próbát, mert ez tényleg baromi jó cucc!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése