2015. november 16., hétfő

Burger Mustra #64 - Magyar Hetek - Libaburgerek a McDonald's-ban

Azt már több ízben kifejtettem korábban, hogy nem vagyok egy nagy mekibe járó arc, sőt! A tavalyi cikkem óta egyszer sem éreztem késztetést, hogy be kéne térnem, ám megint úgy hozta a sors, hogy más lehetőség híján, Székesfehérvárról hazafelé tartva álltunk meg egy kis éhségcsillapításra, én pedig úgy voltam vele, ha már úgyis pont még tart ez a Márton napi libaőrület, akkor egyből le is tesztelem mindkét szendvicsüket. Ha már lúd, legyen kövér!




Elsőként a lilakáposztás libaburgert teszteltem, ami egész pontosan a következőkből állt össze: kontakt grillen sütött, fűszerezett, libacomb húspogácsa, szeletelt szárított rozmaring, madársaláta, almás lilakáposzta, grillezett hagyma, zöldfűszeres szendvics szósz szezámmagos hamburger zsemlében. Először is kissé értetlenül álltam az eset előtt, miszerint finoman szólva nem bántak túl szűkmarkúan a madársalátával, haha. Nem tudom, hogy ez tényleg koncepció-e vagy sem, de elég vicces volt, ahogy az egész doboz tele volt salátával. Amúgy finom volt az összeállítás, bár a húspogácsát én egy picit száraznak találtam.


A másik példány marhaburger volt sült libamájjal: marhahús pogácsa, kontakt grillen sütött libamáj szelet, madársaláta, szeletelt csípős zöldpaprika, grillezett hagyma, enyhén borsos szósz hamburger zsemlében. Na ettől viszont teljesen mattot kaptam pedig első ránézésre nem volt túl bizalomgerjesztő az összeállítás. Legmerészebb álmaimban se gondoltam volna, hogy ennyire le fog venni a lábamról, márpedig erre a burgerre azt kell mondanom, hogy nagyon el lett találva. A húspogácsa és a máj remek párost alkot, miközben kellemesen csípős az ízvilág. Ez tényleg szuper! Persze ettől még nem leszek a továbbiakban sem elkötelezett rajongója az üzletláncnak, de sikerült egy nem várt pozitív meglepetést okozniuk. Előbbiért egyébként 1180, utóbbiért pedig 1280 forintot kérnek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése