2015. május 31., vasárnap

Rakott krumpli #2

A rakott krumpli egy olyan klasszikus fogás, amit szinte egészen biztos, hogy mindenki készített már, aki csak egy kicsit is szeret a konyhában tevékenykedni. Korábban már én is megírtam a magam kis alapreceptjét, amit most azért egy picit feltuningoltam, aminek a végeredménye egy igazi ízorgia lett.

2015. május 26., kedd

Újra itt jártam: Lila Akác, Békéscsaba

A békéscsabai lakókocsis éjjeli életmentőről korábban már írtam egy burger mustra keretén belül. Azóta többször is megfordultam a kocsinál és rendre hot-dogot ettem, ami egész egyszerűen párját ritkítja. Ezért aztán úgy gondoltam, hogy ha legközelebb megint arra felé tévedek, meg is írom az élményeket. Egyébként netes kutakodásomnak hála egy kicsit fogalomzavarba is kerültem, mivel a helyre Profihamburger néven találtam rá...

2015. május 24., vasárnap

Lencseleves szarvaskolbásszal

Az egész recept ötlete onnan jött, hogy kaptam egy szál szarvaskolbászt egy drága jó barátomtól, én pedig a kezdeti lelkesedésemnek köszönhetően annak rendje és módja szerint elkezdtem csipegetni, illetve szendvicset készíteni belőle. Majd jött a nagy szikra, hogy vétek lenne ezt a finomságot csak úgy "eltékozolni", valami finom fogáshoz kéne felhasználni. Rövid receptmustrát követően végül a lencseleves tűnt a leginkább megfelelőnek eme nemes feladatra.

2015. május 21., csütörtök

II. Erősevő Verseny 2015 @ W35 ROM

Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt került megrendezésre az elsöprő sikert hozó I. Erősevő Verseny, ami után egyértelmű volt, hogy ismét részt kell vennem a megmérettetésen. A szabályok lényegében mit sem változtak, talán csak azt leszámítva, hogy még szigorúbban figyeltek a bírák. Egy fél kilós pokolian csípős burgert kellett megenni 10 perc alatt a lehető leggyorsabban, majd 5 percen keresztül még tűrni a fájást az asztalnál ülve, miközben a törölközés végig tilos volt. Drága jó Dani megfejelte még a történetet azzal, hogy most még a húsba is került egy kis darált chili, valamint egyfajta desszertként még egy habanero popperst is le kellett tolni a versenyzőknek!

2015. május 14., csütörtök

Burger Mustra #46 - Cafe Five, Budapest

Nemrégiben egymás után kétszer is a Kolosy tér adott helyszínt a Burger Mustráknak (#1, #2) és ezen felbuzdulva hívta fel a figyelmemet a Cafe Five-ra egy drága jó cimborám, aki szerint mindenképp érdemes lenne ellátogatnom hozzájuk. Fel is vettem a listámra és egész hamar sikerült sort keríteni egy tesztelésre.

2015. május 11., hétfő

Spenótos palacsinta baconnel, sütőben sütve

Ahogy arra már a múltkori nagy sikerű spenótos palacsintánál utaltam, már akkor megszületett a nagy ötlet a fejemben, hogy ezt a spenótos palacsintát az egész egyszerűen elsöprő sikerű sütőben sütött almás palacsintával fogom keresztezni, mármint az elkészítés módját tekintve. Megmondom őszintén, azért egy picit tartottam a dologtól elsőre, és elkövettem azt a hibát, hogy kissé sietősen akartam levezényelni a dolgokat, így igazából a néhány nappal bekövetkező második nekifutás érte el a kívánt hatást igazán...

2015. május 9., szombat

Burger Mustra #45 - Dallas Étterem, Budapest

A Dallas étteremmel kapcsolatban már egy ideje képben vagyok, de végül egy Bónusz Brigádos ajánlat adta meg a végső lökést, hogy ellátogassak az óbudai Southfork Ranch-re, ami egyébként egy kisebbfajta minivárosrésznek is nevezhető, mivel a 'rancs kapuin belül egy autóműhely, egy benzinkút és maga az étterem is helyet foglal az elég nagy alapterületen.

2015. május 5., kedd

Itt jártam: Retró Lángos Büfé, Budapest (Arany János utcai metróállomás)

Korábban az Arany János utcai metróállomással kapcsolatban csak egy éjjel-nappali gyrosos élt az emlékemben kajafronton és nemrégiben arra járva az éhenhalás küszöbén volt szerencsém felfedezni ezt a Magyar népmesék designnal operáló kis büfét, így a tervezett gyrost gyorsan le is cseréltem egy lángosra inkább...

2015. május 3., vasárnap

Burger Mustra #44 - W35 BOULEVARD, Budapest

Ahhoz nem férhet kétség, hogy a nemrég 2. születésnapját ünneplő W35 American & Mexican Grill Bar a főváros egyik legjelentősebb és legjobb versenyzője az igencsak túltelített streetfood kínálat piacán. A Wesselényi utcában található legrégebbi egység után előbb a Klauzál utcában nyitottak egy nagyobb helyet ROM néven, ahol tavaly már egy nagyszabású erősevő versenyt is rendeztek, amin persze én is ott voltam, hamarosan pedig jön a második megmérettetés is. Majd idén előbb Budán a Karinthy Frigyes úton, majd nem sokkal később a belvárosban, a nagykörúton a frissen nyílt Stifler bárral lényegében egybenyitva debütált a legifjabb W35. Mivel elég régen jártam már náluk, és az étlap is elég emberesen felduzzadt legutóbbi látogatásom óta, kapva kaptam az alkalmon, hogy az épp utamba eső W35 BOULEVARDba betérve kipróbáljak valami újdonságot.

2015. május 1., péntek

Rokfortos sárgarépa-krémleves

Korábban már csináltam répából is krémlevest, és bár ugyan a nagy katarzis elmaradt, azért panaszra sem volt okom. Egy ideje be volt már tárazva ez a rokforttal megbolondított egészen elképesztő módon pofonegyszerű leves, amiből végül egy igazi ínycsiklandozó különleges finomság született!