2015. március 20., péntek

Hentestokány

Vannak ételek, amik valamilyen okból kifolyólag nem örvendenek feltétel nélküli szeretetnek a köztudatban. Ennek számos oka lehet, korábbi rossz élmények (főleg a menzán), stb. A tokány is szerintem ide sorolható, amivel szemben nekem is voltak előítéleteim addig, amíg egy jóbarátom meg nem kínált a saját kreációjával, ami nagyon megtetszett nekem. Elég sok receptet végigolvastam és hamar összeállt egy saját mix a fejemben, hiszen én imádom a legalapabb, hagyományos kajákat is valamilyen csavarral elkészíteni!

Kezdésként felolvasztottam 1tk sült sertészsírt, majd zsírjára pirítottam 30dkg kockázott bacont, amihez aztán hozzáadtam két fej apróra vágott vöröshagymát (40dkg) is és további 5 percig pirítottam, kavargattam, miközben 1-1tk őrölt köménnyel és ételízesítővel, valamint frissen őrölt fekete borssal fűszereztem. A végén belereszeltem még 4 gerezd fokhagymát is és további egy percig pirítottam még ezt a kis mixemet.

Ekkor jöhetett a csíkokra vágott 80dkg pulyka felsőcomb filé, amit kb. 5 percig pirítottam, kavargattam, miközben vadul borsoztam. Megszórtam 2ek liszttel, jól összekavartam majd felöntöttem fél liter paradicsompürével. Jól összekevertem, és csökkentett hőfokon negyed órán keresztül rotyogtattam, időnként megkeverve, nehogy odakapjon az alja. Végül hozzáadtam 8 darab felcsíkozott kovászos uborkát is, ismét borsoztam és még 25 percen keresztül rotyogtattam, kevergettem ezt az elegyet. A végére kellemesen besűrűsödött az egész, isteni szafttal.


A hús eszméletlen finom, vajpuhára főtt, miközben valami egészen elképesztően durva, mennyei szaftot sikerült kreálni. A bacon is nagyon dögös lett, jó kis pluszt adva az egészhez és persze az uborka is hozta a kötelezőt. Én kagylótésztát főztem hozzá, de persze a köret az mindenkinek ízlés dolga. Jó szokásom szerint összekevertem a tésztával az alapom, a végeredmény pedig minden várakozásomat felülmúlta! Lehet, hogy valakinek szentségtörésnek számít ez a paradicsomos tokány, illetve a sertés helyett pulykahús használata, de ez a szaft, ez az ízvilág egy igazi csoda, ami miatt szükségtelen lenne magyarázkodni! :)
(6 adag)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése