2015. január 18., vasárnap

Kolbászos-paradicsomos, sajtos tészta

Ez a recept ismételten az egyszerű de mégis nagyszerű ételek sorát gyarapítja. Korábban alkottam már valami hasonlót rakott kategóriában, de ez azért most mégis valahogy más lett. Úgy olaszos, hogy közben mégis magyaros, egy kis leheletnyi franciás csavarral. Még az év végi ünnepek alkalmával töltöttem fel megint a készletet egy komolyabb adag csabai házikolbásszal, így aztán adta magát, hogy újra valami igazán ütős kaját összedobjak, aminek főszereplője egy jó kis hazai.


Kezdésként egy evőkanálnyi sült zsírt felolvasztottam, majd 18dkg felkockázott császárszalonnát megpirítottam maximum hőfokon. Ezúttal kicsit nagyobb darabokra vágtam, mert nem szeretem ha teljesen eltűnik az ételben, ez utólag egyébként be is bizonyosodott hogy különösen jó döntés volt. Öt perc után rádobtam a felkarikázott kolbászt is (40dkg) és további öt percig folytattam a kavargatást. Egészen elképesztő illatfelhő kerekedett néhány pillanat alatt, miközben jól kisült a zsírja. Ezt követően kiszedtem egy tányérra a szalonnát és a kolbászt is, a megmaradt isteni zsíron pedig egy jó nagy öklömnyi felkockázott vöröshagyma pirításába fogtam bele, amit borssal és 1tk ételízesítővel fűszereztem. Öt-hat perccel később hozzáadtam 2 nagyobb gerezd lereszelt fokhagymát is, majd hozzáborítottam egy konzerv hámozott paradicsomot is. Ismét borsoztam, illetve egy púpos teáskanál provance-i fűszerkeverékkel is meghintettem, majd közepes lángon 10 percig rotyogtattam, időnként megkeverve.


Közben kifőztem egy csomag (500g) rigatoni romani tésztát (de persze bármilyen más tészta is alkalmazható), és előbb a szószba visszatettem a kolbász/szalonna kombót, fűszereztem egy kis bazsalikommal, majd néhány percnyi együtt rotyogást követően jó alaposan összeforgattam a tésztával, végezetül pedig 35dkg reszelt trappista sajttal is még jól összekutyultam. Valami egészen elképesztően komoly végeredmény született! A fűszerek elegye nagyon jól passzolt a kolbász csípősségéhez, miközben a füstölt szalonnával való találkozások is teljesen új dimenziókat nyitottak, és közben a jó sok sajt csak nyúlt és nyúlt... Tálaláskor még 1-2 csipetnyi bazsalikommal is megspékeltem még ezt az ínycsiklandozóan finom kis tésztacsodát. (5 adag)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése