2014. december 16., kedd

Burger Mustra #21 - Betevő, Budapest

Ugyan az ma már tagadhatatlan tény, hogy a fővárosi burgerplacc már elég durván telítődni látszik, azért a belvároson kívül még mindig vannak olyan üres foltok, amiben látnak még fantáziát vállalkozó szellemű, lelkes emberkék. Ilyen ember Fülöp Roland (és testvére) is, a Betevő tulajdonosa, aki szűk három hónappal ezelőtt vágott bele a bizniszbe a budai Alagúttól nem messze található Pauler utcában. A hely, illetve a róla hallott infók, ínycsiklandozó fotók nekem is felkeltették az érdeklődésemet, a látogatásom mielőbbi megvalósulását pedig végül Roland személyes invitálása pecsételte meg.






Kora délután látogattam el az egyébként nem túl nagy alapterületű, de annál otthonosabb és rendkívül jópofa dekorációval telepingált falakkal megerősített helységbe. Erős felütésként rögtön szisszentettünk egy-egy üveg barna Paulanert, ami egy nagyon jó kis prémium német sör. Ezen kívül még két változata található meg a hűtőben. Ugyan korábban már szemrevételeztem a menülapot, itt is gyorsan átfutottam rajta, mert hát a burgereken (sima 11dekás hússal, extra 17 dekás hússal, lazaccal, csirkével vagy épp vegetáriánusan) kívül lehet itt reggelizni is, vannak napi levesek, saláták és desszertek is.


Elsőként az alap burgert kóstoltam, és mivel gyanútlanul rávágtam Roland kérdésére a választ, miszerint szeretem/bírom az erőset, rezzenéstelen arccal kérte be a hármas szintű erőt a burgerembe. Az összeállítás nagyon szimpatikus, nem kevés gyönyörű és persze nem mellesleg finom káposztasaláta és a visszajelzések alapján rácsosról hullámos házi sültkrumplira váltott köret is minden esetben alapértelmezésként jár. A váltás oka egyébként az volt, hogy a rácsos hamar kihűlt. Az igazat megvallva, olyan jól meg volt sülve ez is, hogy mivel elég komoly beszélgetésekbe bonyolódtunk ottlétem során, a végén már én is hidegen ropogtattam az utolsó pár szem krumplit, amivel speciel nekem semmi bajom nem volt. Ráadásul nagyon jól fűszerezett is, ami ugye nekem vesszőparipám.


Na de a burgerről még nem is esett szó! Hát igen, azt már rögtön az első falat után beismertem Rolandnak, hogy az utóbbi időben pont emiatt vettem picit visszább az erős cuccokból, mert sok esetben pont a lényegi ízek tűnnek el. A hármas szint nekem még a pont kellemes kategória volt, de egész biztos, hogy valakinek ez már túl sok. Viszont sajnos annyira uralta az összképet, hogy nem tudtam nagyon kiélvezni az összeállítás ízvilágát. Így egy kis szünetet tartva, egy kis sörözgetős beszélgetés után beneveztem egy baconnel és chedarral megspékelt verzióra is. Az alap burger ára egyébként 1390.-, az extrákért 100 Ft felárat kell fizetni.


Na igen, ez így már teljesen más volt! Az édeskés, paradicsomos (és megannyi összetevővel megspékelt) BBQ szósz nekem nagyon bejött. Nem bántak vele szűkmarkúan, talán egy picit kevesebb is elég lenne belőle, főleg, mivel egyáltalán nem biztos, hogy mindenki annyira odáig van az ilyen édeskés szószokért. A hús ugyan elég vékony, mégsem tűnik el az összeállításban és a zsemle is nagyon rendben van. Előbbi a Mészár Steak szüleménye, utóbbi pedig egy Bajor pékség terméke, ami egyszerre könnyed és pont annyira erős állagú, hogy végig egyben maradjon. A zöldségek is jól működnek, úgyhogy igazából semmire se lehet panasza az embernek. A szósz mellett az igazi pluszt viszont egyértelműen a krumpli adja.

Jövőre változni, bővülni fog az étlap, és jelen tervek szerint 10 különböző burger közül lehet majd választani, valamint a szószok terén is nagyobb lesz a választék! Egy igazán korrekt, szimpatikus, lelkiismeretes burgerezőt ismerhettem meg a Betevőben, a kipróbálását én is csak ajánlani tudom mindenkinek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése