2014. november 18., kedd

VII. Dining City Étterem Hét 2014 (ősz) EXTRA @ Fuji Japán Étterem

Menetrend szerint érkezett az Étterem Hét extra, amikor a vendégek szavazatai alapján a legjobb 10 étterem újra felkínálja a 3300 Ft-os fix áras menüt egy héten át. Ugye a mostani választott nem aratott túl nagy sikert, így egyértelmű volt, hogy muszáj lesz kárpótolni magunkat. A győztes étterembe (La Perle Noire Restaurant & Lounge) kevesebb mint 20 perc alatt elkelt az összes hely, pedig nagyon jó választékuk volt és szimpinek is tűnt az egész. Viszont az idei 4. helyezett Fujival már úgyis elég régóta szemeztünk és azért abban is kell lennie valaminek, hogy már évek óta ott van állandóan a TOP 5-ben a hely.





Vasárnap kora délután a Fuji felé vettük az irányt, ami már kívülről is, belülről pedig aztán még inkább elnyerte tetszésünket. Rendkívül hangulatos kis hely, autentikus muzsikaszóval a háttérben. Az első igazi pozitív sokkot az ülőalkalmatosság okozta, ami nem is szék, hanem már inkább egy fotel volt. De ilyen kényelmes ülésem még sosem volt egy étteremben sem, haha. Első fogásként (én a kétféle menüből a halas mellett döntöttem) érkezett 4db kifordított sushi tekercs fekete szezámmal hintve, belül csípős lazaccal, illetve egy csésze miso leves. A sushi finom volt, de az igazi nagy dobás a leves volt, amit korábban még sose ettem. Kiváló kezdés!

A folytatásban egy brutál box érkezett tele minden finomsággal: 3 féle vegyes előétel, rántott tengeri halak ton katsu szósszal vegyes japán salátával (ez volt a legjobb!), vajhal miso-s pácban sütve, szójáson párolt zöldségek és tintahal, pácolt japán savanyúság és egy szép adag párolt rizs
Az igazat megvallva panaszra ugyan nem adott okot az összeállítás, illetve az is jó volt, hogy a mindenből egy kicsit elv alapján sok mindent sikerült összezsúfolni, de a rántott tengeri halon kívül nem igazán kaptam mattot a doboz tartalmától.

Végül jött a desszert is, piskóta kocka zöldteás öntettel, ez most annyira nem is jött be, viszont a friss gyümölcsök azok jól estek így a végén. A frissen facsart narancsléről nem is beszélve, ami nagyon kellemes kísérője volt a Fujiban eltöltött kicsit több, mint egy órának. Összességében tehát egy jó élmény volt az egész, remek hangulattal, szimpatikus személyzettel, az pedig külön tetszett, hogy minden ételről kaptunk némi információt a felszolgálást követően.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése