2014. október 23., csütörtök

Töltött sütőtök

Aki régebb óta figyelemmel követi a blogot, az már biztosan jól tudja, hogy nagy rajongója vagyok a sütőtöknek, különösen a belőle készült krémlevesnek. Így aztán nem véletlen, hogy minden ősszel legalább egy új receptet kipróbálok. Így volt ez most is, és egy igazán extravagáns végeredmény született!


Minden azzal kezdődött, hogy kerestem egy szimpatikus, gömb alakú tököt, amit egy olasz típusú képében találtam meg. Másfél kilós volt a jószág, amit többé-kevésbé sikerült egyenlő részre vágnom. Kikapartam a magot belőle, majd elkészítettem a jó kis tölteléket hozzá.


A 60 dkg darált pulykahúsomra gazdagon őröltem borsot, reszeltem rá egy gerezd fokhagymát, valamint fűszereztem 1 tk. ételízesítővel és 1 tk. spéci, házi provance-i fűszerkeverékkel és 1 tk. őrölt édes paprikával. Hozzáadtam még 15 dkg kecskesajtot (lágy, zsíros) is, fél csokor egészen apróra vágott petrezselyemzöldet, majd jó alaposan összegyúrtam az egészet. Hozzáadtam az egészen apró kockákra felvágott egy-egy piros és zöld kaliforniai paprikát, valamint 7 db szintén kisebb darabokra vágott szárított paradicsomot. Ismét egy kiadós gyúrás következett, majd jó púposan megpakoltam a tököket.

Először még féltem, hogy nem lesz elég a töltelék, de végül a fele meg is maradt, haha. Előmelegített sütőbe toltam a tepsire helyezett tököket, majd 200 fokon 45 perc alatt készre sütöttem. Aki ellenőrizni is szeretné közben, a tűpróba ilyenkor segít. A töltelék borzasztó finomra sikeredett, egy igazán különleges ízvilág kerekedett ki az egészből, és a tök is nagyon jó állagúra megsült és az íze is rendben volt. Önmagamhoz képest az ízesítés picit talán visszafogott, naturalistább lett, de az igazat megvallva nekem nagyon tetszett így is az egész. Nem volt hiányérzetem egy pillanatra sem, hiszen a hús így is kellemesen pikáns volt, amit a kaliforniai paprika és az itt-ott felbukkanó szárított paradicsom hihetetlen módon megbolondított, a kecskesajt pedig némi krémességet adott az egészhez, mindez pedig egy egészen exkluzív párost alkotott a tökkel.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése