2014. szeptember 29., hétfő

Itt jártam: Ramenka, Budapest

A Ramenkáról (rámen = japán hús/tésztaleves) korábban már sok jót olvastam/hallottam így nem csoda, hogy hamar felkerült a listámra. Ugyan hasonló kategóriában a Funky Pho valamelyest csalódást okozott, főleg a Kis Parázs árnyékában, úgyhogy igencsak magas elvárásokkal tértünk be egy szokásos hétfői megbeszélés után a Kazinczy utca elején található rendkívül pofás kialakítású helységbe.




A belső kialakítás, a bútorok és még a mosdó is olyan mintha csak tegnap nyílt volna az üzlet, rendkívül friss hatást kelt az egész, ami talán nem is csoda, hiszen idén júniusban kezdett a hely. Rövid étlapcsekk után be is neveztünk egy shifudora (1980.-) ami a következőket tartalmazta: húsleves alap, rák, kagyló, tojás, sárgarépa, naruto, hagyma, babcsíra, fafülgomba, szezonális zöldségek. A rendelésnél könnyen rábeszéltek bennünket egy kis gyoza kóstolóra, ami 4db tésztába belesütött darált hús és kétféle hagyma keverékét jelentette, igen ízletes kis előétel volt az egyébként hatalmas adag leveshez, amihez pálcikát és egy rendkívül jópofa mini merőkanalat is lehetett használni. Ránézésre, illatra és ízre is minden igényt kielégített a leves. Csípősen kértük, amiben nem volt hiba, pont annyira volt erős, hogy még élvezni lehessen az ízeket is mellette. A tészta, a zöldségek, a rákok és a kagylók is rendben voltak, tehát összességében egy igen pozitív élménnyel gazdagodtam ezúttal! Árban valamivel szolidabb (1380.-) a sima ramenka, amibe sertéshús kerül, de ugyanennyiért lehet csirkével is kérni, 1680-ért pedig marhával. Az ilyesmire fogékonyak számára erősen ajánlott a hely! (Azért nekem még mindig a Parázs marad a nagy kedvenc.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése