2014. június 6., péntek

Leteszteltem a Varieté Bisztró & Bárt a születésnapi hétvégén!

A múlt hétvégén nem csak én, hanem a Varieté is a születésnapját ünnepelte. Már elég régóta rajta volt a listámon a hely, de eddig valahogy sose jutottam még el hozzájuk... A születésnapi ajánlatuk kapcsán viszont elhatároztam, hogy ezt nem szabad kihagynom! Hogy miért? Több olyan régi nagysikerű ételt is újra étlapra tűztek, amivel már akkoriban is szemezgettem, de a legfőbb vonzerőt mégis a Philly cheese steak szendvics jelentette, amit már nagyon rég ki szerettem volna próbálni. Így aztán szombat délután meg is indultunk, hogy végre én magam is letesztelhessem az egyébként rendkívül pazar kínálatú Varietét.



Kissé meglepett, hogy elég kevesen voltak, én minimum teltházra számítottam. Na mindegy, ez persze számomra nem okozott gondot. Amúgy nagyon tetszetős a hely belső kialakítása, kezdésnek pedig gyorsan be is rendeltem egy korsó Rízmajer kukoricasört. (690.-)
Még sosem kóstoltam korábban, de nagy rajongó lettem egyből. Mivel céltudatosan jöttem, ugyan becsületből végignéztem a kínálatot (elég sok kedvemre való étket találtam), de gondolkodás nélkül kértem a Philly Cheese steaket! Nem is kellett igazából túl sokat várni rá, első ránézésre viszont igencsak meglepett a tányér tartalma. Nem is tudom, én valahogy nagyobb szendvicsre számítottam, viszont a sültkrumpli és az uborka nem várt bónusz volt. Friss és puha volt a házi olasz bagett, ugyanakkor én ezen a fronton számítottam némi pirításra is, bár nem tudom, hogy ez mennyire van a szabályok ellen, haha, mivel még sose ettem korábban ilyet. Egyébként nagyon finom volt, igazából panaszra nem lehet okom. A leírás szerint 120g márványos rib eye, karamellizált hagyma és sült kaliforniai paprika, rengeteg cheddar sajt, chipotlés mayo és mézes mustár volt a szendvicsem tartalma. Igazából gond nem is volt vele, persze azért a 2050 Ft-os ár nyilván nem annyira pénztárcabarát, de mindenképp meg akartam kóstolni és hát úgy éreztem, a születésnapomon ennyi jár. :)


Degeszre ugye nem zabáltam magam, plusz mivel nagyon ízlett a sör is, picit vérszemet kaptam, így bekértem egy jó üveges Rízmajert is, ezúttal egy mézes-narancsos gyömbérsört. (690.-)
Ez aztán a nekem való ínyencség! Ráadásul volt benne anyag is, úgy emlékszem, hogy simán 5% felett volt az alkoholtartalma, viszont az íze az tényleg könnyen megtévesztené az embert látatlanban. A speciális szülinapos ajánlatot elnézve pedig megkoronáztam az egészet desszertként egy jó kis házi jalapeno-s rántott sajtgolyókkal! 5 db kis laszti érkezett (850.-), középen egy jó kis ütős szósszal. Kiváló befejezése volt a lakomának.


Összességében tehát végülis pozitív volt az összhatás, ugyan a totális katarzis elmaradt, azért nem kellett lógó orral távoznom, a kézműves sörért pedig jár a külön pacsi! A menün szereplő rendkívül gazdag kínálatot elnézve egész biztos, hogy még vissza fogok térni valamikor a jövőben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése