2014. április 12., szombat

Szilvaszószos marha tojásos rizzsel

Az egész recept alapötlete onnan indult, hogy már nagyon régóta volt egy üveg jó kis ázsiai szilvaszószom, ami viszont méltatlanul feledésbe merült az idők során. Azt rögtön eldöntöttem, hogy valamilyen marhahúsos ételt fogok készíteni, gyorsan át is gondoltam, hogy mi lenne a legjobb összeállítás és egy gyors piaci körséta alkalmával be is szereztem az összes szükséges hozzávalót...




Egy 70 dkg körüli szép darab felsált sikerült beszereznem, amit igyekeztem minél vékonyabb körülbelül 1x2 cm-es darabkákra vágni. Mivel sajna nincs otthon igazán profi késem (ezt a problémát azt hiszem itt az ideje orvosolni), így nem igazán sikerült papírvékonyra szeletelnem. Ez igazából amiatt fontos tényező, hogy minél hamarabb elkészüljön a hús. Kezdésként maximum hőfokon 10 percig pirítottam a húst kevés olívaolajon, majd hozzáadtam a már korábban nagyobb darabokra vágott lilahagymát és a kisebbre szelt vöröshagymát és 4 szál újhagyma zöldjét. Borssal és ételízesítővel fűszereztem, majd 10 percig fedő alatt pároltam, visszavéve a hőfokot. Ezek után 1 tk. őrölt gyömbérrel, 1 tk. durvára őrölt chilipaprikával fűszereztem tovább és 3 ek. szójaszósszal is meglocsoltam, majd fedő nélkül folytattam a főzést. Öt perc után hozzáöntöttem a 3 dl szilvaszószt is és időnként megkeverve másfél órán keresztül rotyogtattam az összeállítást.



Itt pedig egy vallomás fog következni. Elszámoltam magam. Soha nem főztem korábban felsálból, de mivel marhahúsról volt szó, sejtettem, hogy kelleni fog neki az idő. Főzés közben azért rákerestem 1-2 receptre és nagy általánosságban másfél/ két órás főzési időről olvastam. A fentebb emlegetett apróra szeleteléssel is igyekeztem megelőzni a "bajt", de még így sem igazán sikerült a tervezett időn belül elkészülni és mivel egyrészt farkaséhes is voltam, másrészt pedig nem nagyon volt már időm további várakozásra, így másfél óra után hozzáadtam a 2 gerezd reszelt fokhagymát, a felkarikázott újhagymát, a vékonyra szeletelt kaliforniapaprikát és az egy szál répát is, majd további fél órán át főztem még, azaz összesen 2 órán keresztül. A helyzet az, hogy egynémelyik hús kifejezetten omlós lett, de az is tény, hogy azért maradt pár picit rágósabb darab is. Szerintem még körülbelül fél óra kellett volna minimum... Közben megfőztem a rizst is, amihez nemes egyszerűséggel a korábban már felvert és ételízesítővel meghintett tojást csak hozzáöntöttem és kb. 5 percig maximum hőfokon kavargattam, hogy a tojás is elkészüljön és jól összeálljon a rizzsel.

Az igazat megvallva a hús állagának tökéletlenségétől eltekintve elképesztően betyáros ízvilág kerekedett ki. Azt viszont örökre megtanultam, hogy a marhával nem szabad viccelni, rá kell szánni az időt! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése