2014. március 4., kedd

Alekszandrosz, egy jó görög Óbudán!

Az az igazság, hogy eme poszt első szereplőjéről még valamikor egy évvel ezelőtt frissen megírtam az élményt, de aztán valahogy elkallódott a vázlatok között és bár nagyon terveztem egy mielőbbi visszatérést, egy kicsit elhúzódott a dolog. De ami késik, nem múlik, íme a nagy ömlesztett elemzés az óbudai Alekszandrosz remek finomságairól.


Egy elég régóta halogatott látogatás lett végre bepótolva! Már nagyon érett az ügy, hiszen az egy dolog hogy minden nap elmegyek az Alexandrosz mellett, de ráadásul kb. 2 tömbnyire van lakóhelyemtől az Aquincumban. A gyrost csak disznóhússal lehet kérni, és mivel más különlegességek is szerepelnek az Alexandrosz kínálatában így inkább rögtön rá is mentem a Biftekire, amihez frissen sül borjúhúsból a húspogácsa, ami aztán szépen feldarabolva kerül bele a nagyon finom pitába, amihez ugye tzatziki mártás és még sültkrumpli is dukál. A hús és a mártás is nagyon finom volt, a krumpli viszont sajna nem nyerte el a tetszésemet. Nem szeretem a nagy bumpszli puha krumplicsíkokat. Persze nem volt vészes, de például korábbi sültkrumplis hamburger élményeim sokkal pozitívabbak voltak ilyen téren. A hely egyébként nagyon hangulatos, a várakozás közben pedig az asztalokra kihelyezett kis tálkákból lehet mogyizni, mialatt ki is néztem még egy két kaját, ami miatt mindenképpen vissza fogok még térni!

Na ez a visszatérés meg is történt nemrégiben és ezúttal egy Souvlaki tálra (1480 Ft) esett a választás, ami nem más, mint csirke rablóhús körettel. Három pálcára húzott gyönyörű husit kaptam, köretként pedig pitaszeleteket, tzatziki mártást, paradicsomot és lilahagymát, valamint sültkrumplit. Nincs mit ragozni, a hús valami elképesztően finom volt, állagra, fűszerezésre, minden szempontból egy igazi 10 pontos mű. A köret is eléggé bőséges és finom volt, ráadásul a krumpli nagyon megnyert magának! Nem tudom, hogy ez a legutóbbi látogatásom óta történt újítás vagy sem, illetve már a múltkorira nem is igazán emlékszem, de ez életem mirelit sültkrumplija volt, haha! Egyébként minden bizonnyal az is gond lehetett a biftekinél, hogy mivel egybe volt minden a pitában, elég esélyes, hogy a tzatziki mártástól puhult meg a krumpli.




Néhány nappal később pedig már szinte kötelességemnek éreztem, hogy végül a gyrost (720 Ft) is kipróbáljam. Sajnos ez nyerte el összességében legkevésbé a tetszésemet. Összeállításában lényegében teljesen megegyezett a biftekivel, csak hát ugye az a fránya hús... Nem igazán jött be, picit rágós is volt, ezt leszámítva nem volt vele gond, finom és kellően gazdag is volt az egész, tehát éhes nem maradtam. A fent említett két fogást viszont mindenképpen csak ajánlani tudom mindenkinek, illetve kedvet is kaptam, hogy más görög helyeket is leteszteljek majd a közeljövőben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése