2013. október 5., szombat

Kis Parázs - Thai Leves és Wok Bár

Sajnos a közelmúltban engem is elkapott valami betegségféleség és azon a bizonyos szombati napon dolgos teendőim közepette pont az járt egész nap a fejemben, hogy de jó lenne valami jó kis csípős (hús)levest enni valahol... Már aznapra be volt tervezve egy jó kis szaunázós/gőzölős egészségjavító wellness program, ami felé útközben szinte varázsütésszerűen botlottunk bele a Király utcában a Kis Parázsba, amit meglátva azonnal tudtam, na erre van most nekem éppen szükségem!!!


A belépést követően rögtön a pult mögött elhelyezkedő látványkonyhába fut bele az ember, miközben a rendkívül tetszetős, hangulatos enteriőrnek köszönhetően rögtön a szívembe zártam a helyet. A bejárat melletti kis dobogón, az ablak mellett foglaltunk helyet, majd némi időt hagyva jött egy rendkívül szimpatikus és megnyerő úriember felvenni a  rendelést. Mivel elég rottyon voltam éppen, mindenképp valami atomlevesre vágytam (az étlapon nem csak csípős levesek vannak ám!), így rögtön a legdurvábbnak tűnő Kuetiao Tom Yum Koong mellett döntöttem, ami csípős, citromos ráklevest jelentett rizstésztával, chilipasztával, földimogyoróval. A várakozás közben a belső kialakításban és a pult mögött szorgoskodó szakácsok munkájában gyönyörködtünk, majd megérkeztek a remekművek! Hirtelen szóhoz sem jutottam a látványtól (az illatfelhőről nem is beszélve), hiszen ennyire gazdag, ennyire gusztusos tál leveshez nem is tudom volt-e valaha részem. Az ízre pedig maga volt a mennyország! Miközben végig kellően csípős volt a leves, egyáltalán nem nyomta el a többi összetevőt, így tökéletesen lehetett élvezni a friss, ropogós zöldségek finom ízét is. Én igazság szerint ilyen prawn/shrimp egész rákocskákra számítottam, ami helyett ilyen darálthúsra emlékeztető üggyel volt tele rendkívül gazdagon a leves. Elnézést a szakértőktől, számomra ez kicsit meglepő volt, és nem tudom ennél hivatalosabban körülírni a dolgot. :) De panaszra egyáltalán nem volt okom, sőt! A mogyorótól pedig egészen különleges, pikáns lett az egész. Volt szerencsém belekóstolni a Tom Yum Kai - csípős, citromos csirkelevesbe is, ami szintén hibátlannak bizonyult. Nemrég a Jelenben kóstoltam hasonló levest, de egyrészt az közel sem volt ennyire gazdag és tökéletes, mivel inkább emlékeztetett arra, mintha beleborult volna egy nagy adag Ajax mosogatószer a kondérba...

Na de térjünk is vissza inkább a Kis Parázsra és arra a hosszantartó élményre amit a leves okozott. Nagy rajongója vagyok az erős dolgoknak, úgyhogy az itt tapasztalt erőfaktor különösen kedvemre való volt, jó pár papírzsebkendőt tele kellett fújnom, de a leves befejeztével tudtam, hogy ennél jobb dolgot aligha tehettem volna betegeskedő szervezetemmel. Egyébként a Kazinczy utcában is van még egy Kis Parázs, az ősapa Parázs pedig a Jókai utcában található. A levesek mellett még különböző Wok ételek is vannak az étlapon, ahogy azt eme poszt címe is hivatott hirdetni. Mindez pedig teljesen korrekt áron.

Alig telt el egy hét, és szinte alig vártam már, hogy valamilyen ürüggyel újra a Király utca felé lehessen menni... Juhéééé! Ezúttal a Sukee levest választottam (üvegtészta-leves chili szósszal, tojással, marhahússal), és lényegében egy az egyben idemásolhatnám az első alkalommal átélt katarzis közeli élményt. Ugyanolyan tökéletes volt mind a látvány, mind az ízvilág. Minden egyes kanál egy újabb mennyország volt a számban. Arra viszont jobb, ha mindenki tényleg felkészül, ide csak papírzsebkendőkkel alaposan felszerelkezve érdemes betérni! :) Mondjuk én már azt is nagyon várom, hogy majd legközelebb a nem csípős leveseket is kipróbáljam. Egyébként a levesek többnyire csirke/sertés/marhahússal, rákkal, vagy tenger gyümölcseivel is kérhető. Ezért is váltottam most marhára, de kíváncsi vagyok már a tenger gyümölcseire is! Nincs mit ragozni, rövid idő alatt kedvenc kis helyemmé vált a Kis Parázs, ahova még nagyon sokszor vissza fogok térni! Egyetlen negatívum, amit tapasztaltam, hogy mivel az asztalokon szövet terítő van, idáig mindkét alkalommal tele volt száraz ételmaradékokkal, ami nem igazán passzol az egyébként kiváló összhatáshoz... Egyébként még házhozszállítás is van (V. VI. VII. VIII. kerületekben), lehet hogy kipróbálom egyszer, bár az igazat megvallva, nagyon jó kis hangulata van a bárnak, ami miatt igazán érdemes betérni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése