2013. szeptember 3., kedd

Pulykahúsos rakott káposzta

Az alábbi recepthez az ötletet a már egy jó ideje hűtőben árválkodó savanyú káposzta adta, a rakott ügyből pedig nálam általában mindig valami nagy favorit lesz, úgyhogy gyorsan meg is vettem még az egyetlen hiányzó alapanyagot, ami a pulyka darálthús volt, és már kezdődhetett is a móka! ;)


Fogtam az egy kiló káposztámat és leöntöttem róla a levét (persze félretettem, másnapokra jó lesz még) és át is mostam, majd egy kis olajon, közepes lángon, lefedve készre pároltam. Mindössze őrölt köményt és borsot adtam hozzá.



Körülbelül 10 dkg  apróra kockázott kolozsvári szalonnát megpirítottam egy kevés olajon, majd rádobtam a már apróra vágott öklömnyi méretű vöröshagymát, amit a jól megszokott módon fűszereztem (vegeta, bors, fokhagymagranulátum, édes/erős pirospaprika). Amikor a hagyma már szépen megpuhult, akkor jöhetett a kb. 60 dkg darálthús. Közben feltettem egy bögrényi rizst is főni. Amikor mindennel elkészültem, jöhetett a rétegzés. Egy vékonyan kivajazott tepsi aljába megágyaztam a káposzta felével, amire aztán a rizs került, majd a hús, a tetejére pedig a maradék káposzta. Végezetül pedig egy nagy doboz (450g) tejfölt folyósra kikeverve ráöntöttem és eloszlattam a tetején. Előmelegített sütőben addig sütöttem amíg a teteje meg nem pirult. A végeredmény igencsak meggyőző lett. Én ugye általában elég nagy adagokat szoktam legyártani, így aztán egy idő után egy kicsit elkezdem variálni a dolgokat, most például a harmadik napon nyomtam egy kis ketchupot is a tetejére, ami egy igazán nagy ötletnek bizonyult! :P




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése