2013. augusztus 22., csütörtök

Savanyú káposztás tészta kolbásszal és szalonnával

Múltkor már nagy sikerrel kevertem a székelykáposztát a bablevessel, ezúttal egy kevésbé leveses ételt készítettem, a babot pedig lecseréltem fusilli tésztára és adtam még az egészhez egy kis kolozsvári szalonnát a biztonság kedvéért. A végeredmény ezúttal sem okozott csalódást… :)


 

Tehát az egész kezdődött azzal, hogy kb. 15 dkg kolozsvári szalonnát szépen lepirítottam, majd rádobtam egy apróra felvágott nagy fej vöröshagymát és jó sok felkarikázott jó Csabai házikolbászt, majd tovább pirítottam együtt az egészet. Amikor kész voltam, akkor kiszedtem egy tányérra és a megmaradt zsíron elkezdtem párolni fél kiló savanyú káposztát, amit előtte jól kinyomkodtam és felvagdostam, és öntöttem hozzá egy deci vizet. Amikor kellően megpuhult a káposzta, hozzáadtam a szalonnás, kolbászos, hagymás egyvelegemet is és együtt rotyogtattam az egészet még néhány percig, amit aztán a már megfőzött tésztával jól összekevertem. Tálaláskor jó sok tejföllel bolondítom meg az egészet, tökéletes harmóniát alkotva az alapanyagok. Nyami! :P


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése