2013. július 25., csütörtök

Hideg kovászos uborka leves

Már egy jó ideje itt a nyakunkon a kánikula és pont kapóra jött ez a recept, amibe teljesen véletlenül futottam bele, és mivel pont volt is otthon a hűtőben kovászos uborka, így igazából nem is igényelt különösebben komoly előkészületeket a dolog.


Kezdődött az egész azzal, hogy megpároltam egy fej hagymát (tehát ezúttal szigorúan kis lángon és fedő alatt történt a dolog), a művelet végén pedig bőségesen megszórtam bazsalikommal, kaporral és petrezselyemmel, majd félretettem hűlni. Mindeközben pedig 6 felkockázott kovászos uborkát botmixerrel pürésítettem, ami ez alkalommal inkább apróra szeletelésnek minősült inkább, hiszen ehhez a művelethez egy turmixgép alkalmasabb lett volna. Bár az igazat megvallva nekem teljesen tetszett, hogy darabos maradt a cucc, amihez természetesen hozzáöntöttem a levét is (nekem már csak 3 deci maradt az üvegben) és felöntöttem még ugyanennyi vízzel, valamint egy kis pohár natúr joghurttal. Végül hozzáadtam a párolt hagymát is, és alaposan összekevertem az egészet és betettem a hűtőbe állni/hűlni még egy kicsit. Tálaláskor pedig még egy kis szerecsendiót is szórtam a tetejére, tovább fokozva a dolog exkluzivitását. A leves igazán finom és különleges lett, ami napról napra egyre jobban ízlett! Csak ajánlani tudom forró nyári napokra, illetve másnapokra! :P

2013. július 15., hétfő

Szentendrei kiruccanás és lángos mustra

Szentendre egy rendkívül hálás úti cél, hiszen konkrét tervek nélkül is elég tartalmasan el lehet tölteni minimum egy fél napot ott, legyen szó romantikus sétáról a kis utcák között, Duna-parti ücsörgésről és a rendkívül csábító vendéglátó egységek bármelyikéről, a különböző nevezetességekről, csecsebecse árusokról nem is beszélve.

2013. július 13., szombat

Burger Party @ Casa de la Musica Hostel

Az utóbbi időben igen sok hamburgerhez volt szerencsém, az élményeknek pedig egy vaskos összefoglalóban állítottam emléket. Aztán ez a hét sem maradt burger nélkül, hiszen a Casa de la Musica Hostel teraszán egy jópofa burger party került megrendezésre, nem az első alkalommal. Ez utóbbit azért is szeretném kihangsúlyozni, hiszen az első ilyen jellegű esemény alkalmával ismerkedtem meg és barátkoztam össze Arthurral, az őrült franciával, aki ezúttal egymaga készítette a burgikat, amihez mindössze Guca Úr nyújtott némi segítséget a hús fűszerezésekor. Lássuk mi sült ki ebből!

2013. július 7., vasárnap

Hamburger mustra #1

A hamburger egy igen népszerű és időtlen étel, aminek elkészítése ugyan nem kíván óriási szaktudást (így akár otthon is bármikor össze lehet dobni egy fincsi burgert), ám a már szinte minden sarkon fellelhető hamburgeresek "kénytelenek" valami pluszt, valami különlegeset kitalálni, hogy az éhes vendég őket válassza. Ez pedig nekünk egy nagyon jó versenyhelyzetet teremt, hiszen mára már megszámlálhatatlan mennyiségű, jobbnál jobb hamburgerező helybe lehet belebotlani sokszor egészen elképesztő menüsorral, az élményeimről pedig én ezentúl egy-egy nagyobb, összegző írás képében fogok időről időre megemlékezni. Ugyan vannak olyan helyek, burgerek, amik egy külön írást is megérdemelnének (pl.: Burger House), de például most az elmúlt 1-2 hétben kapásból összegyűlt 4 versenyzőről úgy gondoltam, hogy hosszúra nyújtott elemzések helyett inkább egy-egy lényegretörő bekezdésben fejtem ki tapasztalataimat, meglátásaimat egy csokorba összeszedve az alábbiakban:

2013. július 2., kedd

Tepsis tarja krumplival II.

Alig egy hónapja, hogy bemutattam egyik legújabb, gyorsan és egyszerűen elkészíthető remekemet, a tepsis tarját, ami után nem sokkal újra elkészítettem a fogást, csak ezúttal egy kicsit felturbózott változatban. Persze radikális változások nem történtek, de annyira jó lett a végeredmény, hogy úgy éreztem, muszáj megosztanom az élményt, illetve a tapasztalatokat.

2013. július 1., hétfő

Hegyalja Lángo-Sokkk

Korábban már beszámoltam egy igencsak fenomenális budapesti lángosozóról, most pedig úgy gondoltam, hogy mindenképp megemlékezek a hétvégi Hegyalja Fesztiválon ért élményekről. A Hegyalja mindig is erős volt lángosban de ez az új hely teljesen lesokkolt. A körforgalomtól nem messze volt megtalálható az igencsak beszédes nevű Lángos-Sokkk, ahol a már megszokott lángosokon kívül néhány egészen különleges darab is helyet foglalt a kínálatban.