2013. június 22., szombat

Óriás baconös omlett

Korábban már írtam egy cikket néhány rántotta variációról, aztán később még omlettet is tettem bagettbe, ezúttal viszont egy igazi különlegesség született egy hirtelen jött ötlettől vezérelve. Eredetileg csak egy sima baconös rántottát akartam gyorsan összedobni, de aztán valami sokkal komolyabb kerekedett ki a főzőcskéből...


Egy kevés kis olajon elkezdtem 25 dkg kockázott bacont pirítani, amihez 5 perc után hozzáadtam egy közepesen nagy, apróra vágott vöröshagymát, valamint 4 gerezd nagyon apróra vágott fokhagymát. Csak egy kevés kis ételízesítővel hintettem meg a bacon sóssága miatt, valamint borssal fűszereztem még. Körülbelül 10 perc után jött 1-1 kanál édes és erős pirospaprika majd erre borítottam rá 8 darab felvert tojást.


Megszórtam némi oregánóval, majd ebben a pillanatban jött az isteni szikra, hogy mi lenne ha hagynám az egészet rotyogni fedő alatt és megpróbálnék összehozni belőle egy igazi izmos omlettet? Lejjebb is vettem gyorsan a hőfokot és befedtem a serpenyőt, amit időnként azért megrázogattam, nehogy leragadjon. Igaz ez utóbbira már csak azért sem volt sok esély mivel elég sok zsírt kiizzadt magából a bacon, így nem igazán volt félő hogy kiszáradna, odaégne az omlett. Az idő előrehaladtával kezdett egyre durvább alakot ölteni az omlett, leginkább egy jó kis pizzához hasonlított az egész, haha.



10 percnyi sütést követően, amikor már jól láthatóan eléggé megszilárdult az egész, félbevágva egy kicsit sütöttem még, majd még egyszer félbevágtam az egészet 4 szép cikkelyt kaptam, amire végül még sajtot is szórtam és paradicsommal, friss, ropogós kenyérrel megettem rögtön két negyedet, haha. Nagyon jól sikerült alkotás lett, pedig az elején egy kicsit aggódtam, hogy nem fog megsülni, de a türelem végül egy nagyszerű ebédet termett! :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése