2013. január 29., kedd

Pikáns párizsis penne

Nagyon nagy kedvenceim a tésztafélék, a milánói/bolognai cuccok pedig különösképpen. Persze mindig igyekszek változtatni az összetevőkön, ízesítésen, így mindig különleges tud maradni ez a könnyen és gyorsan elkészíthető finomság. Ezúttal viszont úgy gondoltam, hogy a darált hús helyett kipróbálok valami mást, így esett a választás az örök klasszis párizsira!


Az egész a szokásos módon egy nagy (vagy két kicsi) vöröshagyma dinsztelésével kezdődött, amihez ezúttal hozzádaraboltam még egy szál póréhagymát is! Szokás szerint bátran fűszereztem vegetával, fokhagymaporral, borssal, valamint csípős és édes paprikával. Amikor a hagymás alap már készen volt, akkor hozzáadtam 40 dkg felkockázott pulykapárizsit, amit aztán jól összeforgattam és még vagy körülbelül 10-15 percig közepes lángon pirítottam tovább. A párizsi hozzáadása után még meghintettem az egészet bazsalikommal is, amivel nem spóroltam, hadd legyen csak meghatározó az íze. A közben megfőzött penne tésztával (50 dkg) jól összekevertem, amihez a reszelt sajtot és egy nagy doboz tejfölt is adtam. Lehet még utólag is reszelt sajtot szórni rá, hiszen a sajtból sosem elég! :) Egy igazán gyorsan és olcsón elkészíthető finomság!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése