2013. január 21., hétfő

Paradicsomos húsgombóc

Ahány ház, annyi szokás. Ezzel a szlogennel lehetne jellemezni az igencsak közismert és közkedvelt paradicsomos húsgombócot is. Ezúttal én megmaradtam mondhatni a sztenderdnél és minden különösebb újítás nélkül egész egyszerűen az én szám íze szerint elkészítettem az ételt. Igaz én azt a verziót részesítem előnyben, amikor nem csak leöntve van a gombóc egy kis szósszal (láttam ám már ilyet is!), hanem jól telefőzök egy nagy lábast szósszal, ami mellé persze a húst sem sajnálom...



Mivel én általában nem egy napra szoktam főzni, így itt is az adagok eltérhetnek, de én 80 dkg darált hússal álltam neki a gombócok elkészítéséhez. Egy bögrényi rizst, egy tojást, fél fej egészen apróra vágott vöröshagymát és ízlés szerint adagolt illetve kiválasztott fűszereket jól összegyúrtam, amiből aztán inkább kisebb, mint nagy gombócokat formáztam. A paradicsomszószhoz pedig a hagyma másik felét megpirítottam kezdésként majd felöntöttem 5 konzerv paradicsommal és kb. 2 liter vízzel, dobtam hozzá két leveskockát és néhány kanál cukrot is. Miután szépen összeforrt az egész, beledobáltam a gombócokat, amik körülbelül fél óra alatt készre is főttek. Azért érdemes kivenni egy gombócot és félbevágva tesztelni, hogy valóban készen van. Még a vége előtt egy kis habarással sűrítettem a végeredményen, de ez elhagyható, attól függ, ki hogy szereti, illetve mennyire lett híg az alaplé. Mivel szeretem az erős ételeket, így előfordul, hogy néha megbolondítom egy kis csípőssel is a szószt. ;)

2 megjegyzés:

  1. Szia Csabi!
    A bögrényi rizs meg van főzve az összegyúráskor?

    VálaszTörlés
  2. Szia Zoli! Nincs, a rizs a gombócban fog megfőni, legalábbis e recept szerint. ;)

    VálaszTörlés